Megújult erővel vágtam neki a napomnak. Végre szert tehetek a hőn áhított és megérdemelt dicsőségre.
A villamoson egy igen izzat öreg ember hónaljába kerültem, de nem zavart. Nem érdekelt a szag. Nem érdekelt semmi. A mai napomat nem ronthatja el semmi. Szóval, a fülig érő mosolyomat egész végig magamon tartottam. És hirtelen minden olyan gyönyörűnek tűnt. A virágok, a megcsonkított fák, a bizonyos Sarok, ami több csókot látott, mint esküvőn a pap.
- Szóval, mi a terved holnapra?
- Koncentráljunk a jelenre. Hisz az a legfontosabb nem igaz?!
- Hoho, most már napi bölcsességeket is osztogatsz? - a mellettem sétáló Mingre pillantottam, aki szórakozottan rugdosta az előtte guruló követ.
- Ki kéne posztolni Facebookra. Like, és minden nap kapsz egy szerencse sütiből vett idézetet Raytől.
Elengedtem a fülem mellett a barátaim "vicces" beszólását. A figyelmemet arra használtam, hogy mindenben meglássak valami szépet.
A matek füzetemben ékelődő egyes, amely olyan precíz vonásokkal lett bevésve, hogy már majdnem átszakadt a papír alatta. Az undorító menzai étel, melyben mindig lebeg ide-oda egy ősz haj szál. A pompom lányok akikben nem lehet semmi kifogásolható dolgot találni. Ők a megtestesült...
- A ruhám - sikoltozott az egyik lány, akin éppen az ebédem landolt. - Méreg drága volt. Ajánlom, hogy kifizesd! - az egész menza engem és az üvöltöző lányt nézte, amíg az egyik barátnője oda nem súgott valamit. - Tűnj a szemem elől! - nem kellett kétszer mondani. Nem vágytam egy hisztis libára, aki egy baleset miatt tombol, a ruhája miatt. Csak egy ruha. A második turkálóban is lehet olyat találni.
Órák (és ebéd) után következett a 7. óránknak szánt testnevelés. Amit persze, az évfolyamunkkal kellett végeznünk. A mi osztályunk volt a legrosszabb és a legretardáltabb, így pedig el lehet képzelni, hogy a többiek már tetvesnek is kikiáltottak minket. Talán Iannél rá is trafáltak...
Mr. Lewis jó kedvében egy barátságos kidobót rendelt el, osztályok között. Bárminek mondhatta volna, csak barátságosnak nem.
Az ötödik percben már létszám fölényben voltak. Majdnem az egész csapatom a padon ült a sérülésükkel. Valakinek a fejét találták, másnak a kezét, a lábát, vagy éppen a tiltott területet...
- Ryan, mit is szoktak mondani a veszteseknek? - az e-s osztályból Johnny szólított meg. - Ja, igen. A részvétel a fontos.
- Mindig a szórakozás a fontos. Sajna te akkora seggfej vagy, hogy ezt nem tudod - ekkor egy nagy erejű labda nekem csapódott. Nem tudtam, hogy honnan jött, vagy hogy ki dobta. Elsötétült minden. Foltok táncoltak a szemem előtt, és a nyelvüket öltögették rám. Legszívesebben leütöttem volna őket és rájuk ordítottam volna.
Mikor kinyitottam a szememet, egy székben ültem. A fejem lüktetett a fájdalomtól. Csak akkor vettem észre, hogy egy jéghideg borogatás is van rajta. Hunyorogva körül néztem és észrevettem a nővért. Az iskolai rendelőben voltam.
- Hát felébredtél - mosolygott rám a nő. Még sohasem láttam, sőt még sohasem voltam itt. Gyönyörű volt. Hosszú fekete haja a vállára omlott. Vér vörös rúzsa, kiemelte a sötét, már szinte fekete szemét. A 20-as éveiben járhatott, és már a jelenléte biztonságot sugárzott.
- Hány óra van? - villám gyorsan felpattantam. Talán nem kellett volna, mivel elvesztettem az egyensúlyomat és a földön kötöttem ki. Ami (mellesleg) kellemesen hűvös volt. - Ma lesz a baseball edzésem. Nem késhetek el - még egyszer megpróbálkoztam a futással, de a nő könnyűszerrel visszalökött a székbe. - Már jobban vagyok. Kö-köszönöm - most okosabban, óvatosan lépkedtem, meg-megkapaszkodva a falba.
Kibotorkáltam a szobából és a pálya felé vettem az irányt. Nem kellett iránytű, hogy kitaláljak. A rendelőhöz közel volt a pálya. Már éreztem is a förtelmes izzadság szagot. Nagyot szippantottam a friss levegőbe. Már nem szédültem és nem is kerülgetett a hányinger. A gondolat, hogy játszhatok, energiát adott. Nagy vigyorral az edzőhöz léptem, aki a telefonját nyomkodta. Lopva a képernyőre pillantottam, amin a "Találd meg a Nagy Ő-t" cím díszelgett. Megköszörültem a torkomat, mire a zsebébe csúsztatta a készülékét. Hátra hagyva a nagy Ő-t.
- Black. Hallottam jól összevertek - éppen kezdtem volna tiltakozni, de leintett. - Időben ideértél. A srácok mindjárt végeznek - értetlenül meredtem rá. Hogy érhettem volna időben ide, ha már végeznek? Lassan rá is jöttem.
A csapat tagok az öltözőjükbe invitáltak. A koszos, büdös ruhájukat pedig rám dobták, így egy Eiffel toronynak éreztem magam. Szólt egy srác, hogy a lányokhoz is be kéne mennem. Így hát, a csajokhoz is bekopogtattam. Ők is ugyan úgy tettek, mint a többiek. Az övéik kevésbé voltak orrfacsaróak. Sőt, valamelyik epresen illatozott
- Másra számítottál kis fiú? - az ebédlős kislány állt tőlem egy méterre. Kiverte a kezemből a rongyokat, amik a földre estek. - Ezt a szerkómért - lazán hátra vetette a haját és röhögcsélve távozott.
Mégis mit kellett volna kezdnem ennyi ruhával? Egyszerűen ott hagytam őket ahol voltak. Ez jelenti a tagságot? Nem hiszem, hogy ettől nagy hírnévre tennék szert.
Zsebre dugott kézzel távoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése